A jövő évi szigorítások nyomán valószínűleg sok katás vállalkozó oszt és szoroz, illetve egyeztet a partnereivel, talán éppen most is.
KATA 3 millió forint felett - extra adó
Jövőre az a belföldi vállalkozás, amelyik egy katás vállalkozástól éves szinten összesen több, mint 3 millió forint értékben fogad be számlát, a 3 millió feletti részre 40%-os többlet adót fizet. Erre vonatkozóan nem érvényes a kata arányosítás: tehát lényegtelen, hogy a 3 milliót egy számlával vagy egy év alatt éred el.
Ehhez kapcsolódóan a katás vállalkozásoknak írásban kell tájékoztatnia partnereit kisadózó státuszáról (a számlán pedig fel kell tüntetni, hogy "a számla kibocsátója kisadózó"). Amennyiben kapcsolt vállalkozásként fogadja be a számlákat, úgy összeghatár nélkül vonatkozik a 40%-os többlet adó. Amennyiben pedig külföldi a partner, a katás vállalkozásnak kell megfizetnie a bevétel 3 millió forintot meghaladó része után a 40%-os adót - igaz, a szabályozás módosítása nyomán “csak” a 71,42%-a után.
Csak egy helyen lehetsz kisadózó
További fontos változás, hogy 2021-től csak egy helyen lehetsz kisadózó, vagyis ha esetleg katás egyéni vállalkozásod is van, és emellett bt.-be vagy kkt-ba is be vagy jelentve kisadózóként, akkor december 31-ig el kell döntened, hogy melyik státuszodat tartod meg ezek közül - és jelenteni a NAV felé. Ha elmulasztanád ezt jelenteni, a NAV határozatot hoz, amelynek értelmében az elsőnek bejelentett kisadózói jogviszony kivételével a többit 2021. január 1-i hatállyal megszünteti.
Szükséged lesz könyvelőre
Ha úgy döntöttél, hogy egy másik adózási forma kedvezőbb lenne a vállalkozásod számára, és eddig katás vállalkozóként nem kérted könyvelő segítségét, a legjobb helyen jársz! Akár “csak” könyvelőt keresel, akár könyvvizsgálót is, biztos, hogy az oldalunkon megtalálod az igényeidnek leginkább megfelelő szolgáltatókat. Ne feledd, ha katás bt. vagy kkt. áttér a társasági adózásra vagy a kisvállalkozói adózásra, nyitómérleget kell készítenie, amit könyvvizsgálónak kell ellenőriznie.
Egyelőre maradsz katás? Ezekre figyelj oda
Akár katás maradsz jövőre, akár váltasz, a következőkre mindenképp figyelj oda év végén:
Ellenőrizd, hogy nincs-e KATA adótartozásod
Érdemes ellenőrizni az eBev oldalán, hogy nincs-e adótartozásod. Ha az év végén fennálló tartozásod meghaladja a 100.000 forintot, arról januárban kapsz egy határozatot. Ha az abban foglalt határidőig se rendezed a tartozásodat (amelyre részletfizetés is kérhető), kikerülsz a kata alól.
Ellenőrizd a KATA és az ÁFA kereted - figyelj a 12 milliós határra
Amennyiben az éves árbevételed meghaladta a 12 millió forintot, úgy a 12 millió feletti összegre 40% többlet adót kell fizetned, amit az éves KATA-bevallásig, vagyis 2021. február 25-ig kell teljesítened. Nagyon fontos, hogy a KATA keretbe csak a befolyt bevételek számítanak - amennyiben év végéig nem fizetik ki Neked, akkor az az összeg már a jövő évi keretbe számítandó. (Abban a hipotetikus esetben pedig, ha ez a számla 3 millió forintnál nagyobb összegről szól, például 4 millió forintról, és amennyiben idén kifizetik, 1 millió forinttal haladnád meg a 12 milliós keretet, akkor idén Te fizeted az 1 millió x 40% = 400.000 forint adót, míg ha csak jövőre fizetik ki, akkor az 1 millió forint után - amivel a bűvös 3 millió forintos értékhatárt átlépi az egy kifizetőtől származó bevéleled - a számlabefogadó fizeti a többlet adót. Nem mindegy.)
Az alanyi mentesség értékhatára ugyancsak 12 millió forint, amit ha idén (a teljesítés dátuma alapján dől el, hogy melyik évre vonatkozik a számla) meghaladtál, azt be kell jelenteni a NAV felé. Ekkor megváltozik az adószámod is (a középső 1-es helyett 2-es fog szerepelni benne) - és azt a számlát, amivel meghaladtad a 12 millió forintot, már az új adószámmal, áfásként kell kiállítanod.
Amennyiben év közben indítottad a vállalkozásodat, csak azokra a hónapokra számítandó a KATA kereted, amelyekben fizetted a katát, vagyis hónapra kell arányosítani, míg az alanyi mentesség kapcsán a 12 millió forintot napra kell arányosítani.
Januártól váltanál fő- vagy mellékállású katára, esetleg szüneteltetnéd a vállalkozásodat, vagy áfásan működnél tovább?
○ A módosításokat a változásbejelentőn lehet megtenni decemberben (egyéni vállalkozók esetén a 20T101E nyomtatványt kell kitölteni). Amennyiben szünetelteni szeretnél (1 hónaptól 2 évig tartó időtartamra teheted ezt meg), azt a Webes ügysegéden keresztül teheted meg (Ügyfélkapuval): https://www.nyilvantarto.hu/ugyseged/EgyeniVallalkozasKerelemInditasa.xhtml (no meg a 20T101E nyomtatvány beadásával).
○ A szüneteltetés a bejelentést követő naptól kezdődik, vagyis, ha január 1-én jelented be, hogy szüneteltetnéd a vállalkozásodat, az csak január 2-val kezdődik, azaz január hónapra a katát be kell fizetned!
○ Érdemes ellenőrizni az adófolyószámládat, hogy valóban átvezetésre került-e a bejelentésed, valamint az önkormányzatnál is érdeklődni, hogy a szüneteltetést az egyéni vállalkozók közhiteles adatbázisából átvezetik-e a saját nyilvántartásaikba. Ez az iparűzési adó miatt fontos - ha nem vezetik át, az önkormányzat felé is be kell jelenteni a szünetelés tényét.
○ Fontos, hogy a szüneteltetés időtartamának leteltétet követően az egyéni vállalkozás megszűnik, kivéve, ha az újraindításáról ezt megelőzően nyilatkozik a vállalkozó (ez is a következő naptól érvényes).
○ Amennyiben katás egyéni vállalkozóként nincs állásod a vállalkozásod mellett, a szünetelés alatt nem lesz biztosításod, ezért erre az időszakra egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetned. Ezt a NAV felé be kell jelentened a 20T1011 nyomtatványon - a járulék havi összege 2020-ban 7.710 Ft (napi 257 Ft).